Magyar foci

Két új játékossal kezdi a felkészülést a Haladás

Június 19-én, azaz szerda délelőtt megkezdi a felkészülést a 2013/2014-es bajnokságra a Szombathelyi Haladás.

Hiányzók biztosan lesznek, az U21-es válogatottbéli szereplése miatt Dombó Dávid, Jagodics Márk, Gyurján Bence, Radó András és Ugrai Roland kapott hétfőig pluszpihenőt, míg a felnőttválogatott Kuvait elleni felkészülési-meccsét végigjátszó Guzmics Richárd is csak június 24-én, azaz jövő hétfőn csatlakozik a többiekhez.

"Predrag Bosnjak és fiatal, saját nevelésű Medgyes Zoltán szerdától már velünk együtt készül. Öt és fél hetes kemény felkészülés előtt állunk. Tudom, hogy nagyon meleg van odahaza, de korábban is mindig ez volt a helyzet, és sosem befolyásolta a munkánkat. Legfeljebb a délelőtti edzéseket korábban, a délutániakat picit később kezdjük." – mondta Artner Tamás a haladas.hu-nak.